Közösség

Utcai gyilkosok

5885

Tudjuk, hogy egy egy tonnás vasdarab életveszélyes fegyver, és nem mindegy, hogy kinek a kezébe adunk jogosítványt, de most a WHO számszerűsítette a megdöbbentő adatokat. A képen grafikusan is megjelenítették az elrettentő számokat, de nem látható túl jól, úgyhogy összefoglaljuk.

Évente 1.3 millió ember hal meg közlekedési balesetben, és további 50 millió sérül meg. Ha az eddig megfigyelhető tendencia változatlanul folytatódik, 2030-ra ez a szám 2.4 millióra emelkedik, s ezzel az ötödik vezető halálnemmé válik, maga mögé utasítva az AIDS-et, a tüdőrákot vagy a cukorbetegséget. A halálesetek nagyobb százaléka a szegényebb országokban történik, a tragikus kimenetelű balesetek 60 százaléka az alábbi országokban esik meg: India, Kína, Oroszország, Brazília, Irán, Mexikó, Indonézia, Dél-Afrika, Egyiptom. Az autóbalesetben meghaltak fele gyalogos, biciklis vagy motoros. A 15 és 29 év közöttiek között ez a legfőbb halálozási ok.

Forrás: nghealthcareeurope.com

Hozzászólások
1
márc
11
indala írta:
és még mindig jobban tartok a repüléstől.
11:05
2
márc
11
asterisco válaszaindala írására:
én meg a ráktól pl.
11:27
3
márc
11
asterisco írta:
arról nincs felmérés,hogy ebből mennyi a gyalogos hibájából történő haláleset? mikor is tilsoban közlekednek vagy hirtelen lelépnek,előugranak a semmiből?
11:32
4
márc
11
NoraG válaszaindala írására:
hat pedig az, hogy eppen az a repulo fog lezuhanni amin te ulsz valami keves az eselye.

11:32
5
márc
11
LadyGray írta:
Nem hiszem, hogy azokban az országokban mindenkinek van jogosítványa aki vezet...bár az sem garancia semmire. A másik két dolgot meg inkább nem írom le, amiket gondolok, mert újfent csak megköveznének az okosabbakXD
11:33
6
márc
11
Devalyn válaszaasterisco írására:
Én is, mert hosszan szenvedni még mindig rosszabb, mint balesetben egyből meghalni. Persze a 100%-os rokkantság már nem jobb, sőt.
A 15-29 évesek közt még szép, hogy ez a vezető halálok, jobban aggódnék, ha már itt is a rák/szívbetegség vezetne...
11:35
7
márc
11
lillababy írta:
Hát, úgy látszik nem véletlen, hogy én pl. az autóban érzem magam legkevésbé biztonságban a közlekedési eszközök közül...
11:39
8
márc
11
Mint autós, úgy gondolom, hogy a gyalogosok biciklisek és motorosok nagyon veszélyesen tudnak közlekedni időnként. A kreszet sem ártana ismerni és betartani. Aki pl főuton biciklizik kivilágítatlanul (sok ilyen van szerintem a hatoson ahol közlekedek) az olyan szinte, mint egy öngyilkosjelölt. És még másokat is veszélyeztet.
11:46
9
márc
11
indala válaszaNoraG írására:
statisztikailag igen. ezért írtam, hogy az autós balesetes statisztikák ellenére még mindig jobban félek a repüléstől....az valahogy természetellenes és mindig úgy gondoltam, hogyha onnan lezuhanok vagy ott fent a fenébe történik valami, tuti halálfélelem+halál. amikor autóba ülök, akkor meg sosem érzem ezt. ha netalántán baleset történik, a földön még mindig jobb esélyem van túlélni, mint 10 kilométerről lezuhanva :S
11:48
10
márc
11
donci írta:
és miért van ennyi autobaleset? szàguldozàs, alkohol-drog, nemalvàs, vagy az öregek, akik reakcioképessége a béke segge alatt....
70éves ne vezessen!
11:55
11
márc
11
tavirose írta:
le a hétvégi vezetőkkel! meg apu kicsi fiaival új mergában! tudomtudom, tele vagyok előítélettel, de sajnos igazolódnak folyamatosan.
11:58
12
márc
11
DonG válaszaBoribonAnnipanni írására:
márciusban szerencsére akciózik a rendőrség, lehalább most egy teljes hónapon át, amikor is nam csak az autósokat figyelik teljesen jogosan, hogy viselkednek a zebránál, hogy közelítik meg, hanem a gyalogosokat és a bicikliseket is keményen ellenőrzik. így kellene mind a 12 hónapban!
12:00
13
márc
11
DonG írta:
azt azért hozzá lehet tenni a cikkhez, hogy mi a magyar helyzet. mert a közúti balesetekben elhunytak száma rég nem látott mélységekben! és ez jó... csak van értelme a folyamatos ellenőrzéseknek, a traffiknak, az ojjektív felelőségnek.
minden emberért kár, de ez mit vigasztalja mondjuk azoknak a családtagjait, akiket dunakeszinél a körforgalomból szabályos kihajtás közben gyilkolt meg a körforgó előtt még előzni akaró autós. mondanom sem kell, hogy amiben meghaltak kisautó volt, amiben meg csak megsérült az agresszív és minden bizonnyal szabályt vétő nagykocsiban ült...
12:03
14
márc
11
Myna válaszaBoribonAnnipanni írására:
igazad van. kb 4-5 évvel ezelött ütött el egy autó (én bicajjal voltam) és én voltam a hibás mivel nem tudtam az alap vető kressz szabályokat..(megis kaptam a "büntetést")
Szóval szerintem a gyalogosoknak,bicajosoknak és motorosoknak egyaránt megkéne tanulniuk a kresszt...:)
12:12
15
márc
11
Lunabunny írta:
A kiemelt országokban közlekedési kultúra sincs szinte, szóval nem csodálkozom. Bár itt az én városomban is vannak olyan gyalogátkelők ahol konkrétan félni kell, mert nem jellemző, hogy lassítanának az autósok. Én kb. akkor merek átmenni, amikor megáll a sofőr és int, hogy átenged, vagy ha egyik irányból sem jön semmi. Bár egyszer még így is majdnem elütöttek. Balra néztem a zebránál, megállt az autós és intett, hogy menjek, én meg elindultam, csak épp a jobbról jövő nem gondolta úgy, hogy neki lassítania kéne. :( És azt is aláírom, hogy sok gyalogos nagyon idiótán közlekedik: naponta látok olyat, hogy gyerekkel rohannak át az úton, mert nem veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek a zebráig, meg kitolják két bokor közül a babakocsit az útra. De az autósoknak mindig észben kéne tartaniuk, hogy ők az erősebbek, és bármelyik fél is a hibás, akkor is a gyalogos fog megsérülni.

http://www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/ujabb-gyalogosgazolas-a-kertvarosi-halalszakaszon-290747
12:14
16
márc
11
malac írta:
Az egyik családtagom gyalogosként halt meg. A zebrán ment át. Az autó életveszélyes. És attól, hogy egy gyalogos/motoros/bringás/görkoris esetleg nem a zebrán megy át - ahol úgyse áll meg neki senki mint tudjuk, még nem halálos bűnös! Attól hogy máshol ment át, még nem ér nekimenni egy vasdarabbal. Természetesen nem az éjszaka az út közepére kiugrálásról beszélek, de mindenki, aki autóba ül, tartsa észben, hogy ezzel ÖLNI lehet. MÉghozzá könnyen sajnos. :(
12:26
17
márc
11
indala írta:
pont tegnap volt egy vicces eset itt előttem a kereszteződésben. zebra is van, egyirányú az út, de troli is jár, forgalmas. sokan voltak, de nem araszoltak. kocsi int nekem, hogy menjek, elindulok a zebrán, motoros jobbról előzve a kocsisort le sem lassított, a szele súrolta a táskámat és a mellettem jövő bácsi kutyáját...egyszerűen no komment. hiába anyázol egyet utána, semmit nem ér. döbbenetes. attól féltem, hogy a szemem láttára megy keresztül a kiskutyán.
12:27
18
márc
11
indala válaszamalac írására:
azért hozzá kell tenni, hogy a kresz is kimondja, hol mehet át a gyalogos és hol nem. zebra egyértelmű, de zebra nélkül csak kereszteződésben szabályos. kimászkálni a parkoló autók közül meg máshonnan nem az.
12:29
19
márc
11
malac válaszaindala írására:
Tehát ha nem a zebrán megyek át, akkor nem para, ha halálra gázolnak, ugyanis a KRESZ kimondja. Értem. Szerintem meg mindenki figyeljen oda, mindegy mivel közlekedik. Figyeljen a másikra, na csak a szabályokra. Mert ölni nem menő.
12:40
20
márc
11
BoribonAnnipanni válaszaLunabunny írására:
Az autósok ezt észben tartják. Hidd el, hogy autósként állandó ellenőrzés alatt állsz, mármint rendszeresen megállíthat rendőr, megszondáztathat, ha valami gond adódik a kocsiddal, amit nem veszel észre megbüntet, ami nem csekély összeg (bármilyen bérlethez képest), ha veszed a fenntartási költségeket, súlyadót, téli-nyári gumi cserét alapvető szervízeléseket. Elég kicsit túllépni a sebességhatárt, és nagyon komolyan megbüntetnek (okkal). Aki vezet, ezekkel tisztában van, és tudja is, hogy milyen felelőssége van, meg hogy törékenyek a gyalogosok (akik mellesleg kihúzhatnák a fülhallgatót a fülükből, és odafigyelhetnének). Azért mert van pár hülye felelőtlen idióta, nehogy már autós kontra gyalogosok kérdést csináljunk a dologból. Azért azt feltételezzük, hogy aki reggel beül a kocsijába, az meg is akar érkezni valahova balesetmentesen.
(Nemcsak a gyorshajtó előzgetők lehetnek veszélyesek, hanem a hétvégi vezetők, és az öregek is - ha már itt tartunk, de mindez semmi ahhoz a biciklis papához képest, aki egy keresztbe a biciklire gumipókozott gázpalackkal kerekezett derűsen a hatos út szélén Tolna és Dunaszentgyörgy között...)
12:43
21
márc
11
nyuszipok írta:
Engem asszem két éve ütöttek el, télen!Zebrán mentem át és csúszott, azt hittem átérek....Hál Istennek nem lett komolyabb bajom, nem is haragszom a csávóra, mert bevitt a kórházba és visszajött a rendőrökkel is megmutatni a balesetet!Meg is büntették:(
Itt meg, van átkelő hely, igaz nincs felfestve konkrétan a zebra, de meg van jelölve és lámpa is van, ami azonnal átvált ha megnyomod a gombot!Meg itt általába megvárnak míg átérsz!
Ja és repülni szeretek, autóban meg már sajna félek, mert tavaly télen összetört a kocsink és elég sokkos állapotban voltam, bár nem sérültünk megintcsak, azért a félsz az bennem van:(
12:43
22
márc
11
BoribonAnnipanni válaszaMyna írására:
sajnálom, hogy baleset ért
12:43
23
márc
11
Marci84 írta:
Jobban szeretem azt, ha semleges de érdekes cikkeket írnak itt, és nem erőltetik ezt a "térítsük meg olvasóinkat" dolgot. Legyen szó arról, hogy mekkora ellenségük az autós közlekedés, és mennyire szuper szerintük a bringázás. Mennyire fontos a zöld gondolkodás és a természetimádat, mennyire egészséges ha nem eszed meg a szegény kis állatokat, milyen tiszták és természetközeliek a keleti orvosi praktikák a nyugati gyógymódhoz képest és ezeken felülmennyire jó lenne ha nem lennének az emberek között sem előítéletek sem, stb.. Csak hogy pár dolgot említsek azok közül, amikkel sosem értettem egyet, és amik miatt fölösleges huzavonákba mentem bele 1-2 éve a fenti cikk írójával is, meg néha más cotcotos írókkal. Micsoda elpocsékolt időtöltés volt. (Az elmúlt nagyjából 1 évben erre már rá sem értem volna, kedvem sincs hozzá.)

Egyszerűen nincs értelme vitatkoznom. Ha néha írtam is ide az elmúlt hónapokban, már meg sem néztem utána, hogy kaptam-e reakciókat. Tudom, hogy ők ilyenek (tippem szerint eleve csak olyan írókkal dolgoznak, akik a fenti témákban lelki társaik), szerencsére azt is tudom, hogy nem sokan gondolkoznak hozzájuk hasonlóan, és mi még mindig többen autózunk, többen eszünk húst nagy mennyiségben, többen értjük, hogy az előítéletek megvédenek minket, és összességében többen vagyunk, akik szúrhatjuk a cikkírók szemét. :) Igaza volt egy cimborámnak, amikor kerek perec kijelentette: Az emberek olyanok, amilyenek. Értheted, a szvakat amiket mond, de belülről meg nem értheted őket soha, ha másmilyen a személyiséged.

Szélmalomharc lenne tehát, ha megpróbálnék a cikk kapcsán a mellett kampányolni, hogy "vezess ugyan ésszel és óvatosan, de felejtsd már el azt a kétkerekű tákolmányt"..Nyilván itt nem ilyen a közhangulat. (A cikk sem elég direkt ahhoz, hogy támadónak érezzem. Nem javasolgat, nem akarja megmondani a frankót, csak valós adatokat közöl, bár ezt valószínűleg azzal céllal, hogy az autózás elleni kampányuk része legyen ez a munka is.)

Nem fogok vitatkozni, nem is teszek egyebet, mint hangsúlyozom, amit az elején írtam: Jobban szeretem az olyan cikkeket, amin nem süt át ennyire az ő személyiségük, nem igyekeznek téríteni a befolyásolható olvasókat, csak szimplán érdekességeket írnak. Olyanra is volt már példa.
12:43
24
márc
11
SwingerMary válaszaLadyGray írására:
Pedig én kíváncsi lennék rá :)
12:45
25
márc
11
Myna válaszaBoribonAnnipanni írására:
szerencsére nagyob sérülést nem szenvedtem(fizikailag),de egy jó darabig nem mertem egyedül menni sehová...még suliba is úgy kisértek (pedig akkor már felnőtt voltam..)
12:49
26
márc
11
Marci84 válaszaindala írására:
Pedig nem olyan ijesztő és veszélyes, mint hinnéd! Jó móka, manapság már könnyen le is vizsgázhatsz és egyedül repülhetsz. A katasztrófafilmek persze rossz képet festenek a repülésről, de nem érdemes bedőlni nekik! Szerintem adhatsz ennek az élménynek egy esélyt! :)
12:52
27
márc
11
Lunabunny válaszamalac írására:
De azért gyalogosként sem ártana úgy átmenni az úton, hogy előtte körülnézel, és ha körülnézel felmérheted, hogy át tudsz-e kelni biztonságosan, vagy sem. Ha nem zebrán mész át, akkor az autósnak nem kötelessége lassítani, ez tény.
12:54
28
márc
11
SwingerMary írta:
Jó dolog az autó, de egyben veszélyes is. Azokra haragszom, akik nem a teljes felelősségvállalás érzésével ülnek kocsiba. És ez azt jelenti, hogy ha autóba ülsz, nemcsak magadért és utasaidért felelsz, hanem azokért is, akik szintén az utakon vannak. Aki drogos, piás, vagy csak egyszerűen gyorshajtó, annak vajon eszébe jut valaha, hogy ártatlan emberek halhatnak meg miatta? Többnyire nem jut eszébe soha. Ezért kell a szigor.
Persze vannak kivédhetetlen balesetek, amik meghibásodásból erednek vagy mert nagyon csúszik az út...
12:55
29
márc
11
Lunabunny válaszaBoribonAnnipanni írására:
Nem tudom hogy jönnek ide a fenntartási költségek, de abban egyetértek, hogy mindkét csoportban vannak idióták.
12:57
30
márc
11
zsofi válaszaMarci84 írására:
az előítéleted részét képezi az is, azt mondod, ez offenzív volt. közben leírod, nem volt az. most ezt miért kell? :( autózzál, és egyél kizárólag húst. hidd el, annyira mindegy nekem.
13:04
31
márc
11
ecter írta:
Na, ezért nem lesz nekem sosem jogsim.
13:10
32
márc
11
BoribonAnnipanni válaszaLunabunny írására:
Azért említettem, mert amiért az ember fizet, arra jobban figyel. És ha ott lóg a feje felett Demoklész kardja, hogy azon felül amit ígyis-úgyis kifizet, még lehet, hogy sokkal többet kell fizetnie, az azért elég motiváló, hogy ne hajtson gyorsan, és ne szabálytalankodjon általában. Sőt - az emberek sajnos nem azért vezetnek józanon, mert úgy kell, hanem mert zéró-tolarencia van. (Engem a legjobban mondjuk az motivál, hogy a gyerekeimet is viszem magammal általában, ezért nagyon figyelek, és gyakrabban szoktak gyalogosok, biciklisek, eszetlen motorosok veszélyhelyzeteket generálni, mint más autósok, akik normálisan haladnak a forgalommal.) Tudom, hogy a járdáról ez nem így látszik, mert gyalogos nem veszélyeztet gyalogost.
13:11
33
márc
11
asterisco válaszaDevalyn írására:
Arra céloztam,hogy ez megint az autózás elleni cikk... ne akarjanak már megtéríteni hogy állandóan visszatérnek bizonyos témák,mint egy rejtett reklám a filmekben, először nem is esik le mint látsz

a 15-29 évesen naná,mert vedelnek vezetés közben
13:14
34
márc
11
Lunabunny válaszaBoribonAnnipanni írására:
Értem.
13:22
35
márc
11
Lunabunny írta:
Mióta 24 év a hivatalos felnőttkor?
13:23
36
márc
11
indala válaszaMarci84 írására:
nem félek a repüléstől amúgy, szeretek repülni. de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy abszolút védtelen vagyok ott fent a nagy büdös semmiben. meg persze a széllökésektől és egyebektől sokkal jobban betojok repülőn, mint kocsiban. csak ennyi:))
13:36
37
márc
11
Marci84 válaszazsofi írására:
Nem akartalak megbántani. A mondanivalóm lényege az első-és egyben utolsó gondolat. A többit bő lére eresztettem sajnos. Leszokhatnék a túlmagyarázásról, úgyis tudjátok, mik mellett és ellen álltam ki régebben, nem szeretném újra kezdeni..

Tudom, hogy téged se és a többieket se érdekli az életvitelem, ahogy fordítva sem. Ami érdekesebb, aggasztóbb számomra, hogy nektek netes hatalom van a kezetekben, hogy fiatal és gyenge olvasók százait térítsétek egy irányba ami szerintetek jó. (Szerintem nem.) Ha erre mentek rá túl gyakran, akkor visszaéltek a helyzettel, pedig az újságotok bőven több lehet, mint életmódtanácsadó oldal. Egy észrevétel volt. Azzal, hogy leírtam, magamat is felszabadítom az alól, hogy ha itt járok, rendre vitáznom kelljen bizonyos cikkeken. Nem is fogok ilyet tenni, kivéve az olyan arrogáns írások, mint amihez pár napja kénytelen voltam hozzászólni, de azt nem is Te írtad.

Nyilvánvalóan különböző világot látunk lelki szemeink előtt, mást szeretnénk látni, ha 30 év múlva körülnézünk. Nem kell hogy ez változzon. A nevelő cikkek arányára, és egyoldalúságára nézve tettem csak egy észrevételt. Nem kell egyetérteni vele, a fórumozók majd eldöntik!

A legjobbakat!
13:36
38
márc
11
Marci84 írta:
"írásokhoz"
13:37
39
márc
11
indala írta:
igen, ezt mondom, hogy annak ellenére nagyobb bennem a para, hogy statisztikailag egyértelműen biztonságosabb repülni.
az előző élet dologban meg egyáltalán nem hiszek..túlságosan nem is szeretek a gondolattal sem eljátszani, mert ilyen alapon annyi mindenbe bele lehet magyarázni dolgokat...az meg már tiszta összeesküvés-elméletgyár.
13:38
40
márc
11
Lunabunny írta:
"Az embernek minden 7-dik életévében döntő változások lesznek, tehát 7, 14, 21, 28 stb. évek a nagyon döntőek a változást illetően, ezt saját magamon is észrevettem! ;-)"

Ebben van valami.
13:38
41
márc
11
Marci84 válaszaindala írására:
Így már értelek Csak kívánni tudom Neked, hogy bízz a pilótákban, és minél kevesebbet kelljen aggódnod! :)
13:42
42
márc
11
DonG válaszaLadyGray írására:
vagy, ha van is, akkor elég gyenge a közlekedési morál vagy inkább a közlekedés biztonság hangúlyossága. elég csak belegondolni, hogy az andokban leesik egy busz a szerpentinről, akkor a túlzsúfolt buszon nagyon sokan vesznek oda, vagy amikor indiában busszal vagy épp egy másik vonattal ütközik egy vonat... szintén százak halnak meg. lehet sokkal ksiebb az elvárás a sofőrökkel szemben is, nemtörődömök csotrogány járgányokkal közlekednek és elég gyakran be is következik a baj.
13:42
43
márc
11
indala válaszamalac írására:
mindig para egy gázolás. ettől függetlenül csak azt akartam mondani, hogy nem az autósra kell fujjogni mindig, mert bizony sokszor szegény elütött gyalogos a hibás, amikor pl figyelmen kívül hagyja a rá vonatkozó kreszt. figyelnie kell mindkét félnek, nagyon, ebben igazad van. az autósnak azért, mert ő a nagyobb és erősebb és gyorsabb, aki nagy kárt tud okozni, a gyalogosnak meg azért, mert nincs karosszéria körülötte, ami megvédje ezért inkább húzza el magát a zebrához vagy nézegessen körül 1 percnél tovább, mielőtt kisiet az útra.
13:44
44
márc
11
DonG írta:
egy kicsit soxor szerepel a baleset szó ;-), de értem és a tendencia szerencsére az, hogy egyre több helyen módosítják a kereszteződéseket körforgalmassá. előbb megpróbálják a sebességcsökkentő táblákat, az a legolcsóbb, aztán mindenféle fényvisszaverős és villogós figyelemfelkeltőt és ki tudja mennyi haláleset kell hozzá és egyszer csak az átépítésre is áldoznak...
13:46
45
márc
11
asterisco válaszaindala írására:
s ha a gyalogosnak nincs annyi esze,hogy ismerje a kreszt,akkor a saját élete miatt jobban jár ha figyel...
mindkét fél lehet hibás,nem kellene egyoldalúan az autó javára írni a "gyilkosságokat",ami nem is jó megfogalmazás, a gyilkosság direkt vagy védekezésből elkövetett cselekmény, ez pedig baleset
13:54
46
márc
11
DonG válaszaindala írására:
ez az egész zebramizzéria is kezd átesni a ló túloldalára szvsz. persze, hogy figyelni kell a nagy fémből és most már úgy is kell megközelíteni a zebrát, hogy meg tudj állni. helyes! persze vannak helyzetek, amikor tömött kocsisor és 30-as tempónál is ha belédszállnak hátulról, akkor fájhat... persze nem ta vagy a hibás olyankor, de a kár az kár és macera, és amíg te rendes akartál lenni és szabálytisztelő egy másik trafált el. a gyalogos örülhet, mert átengedték az útjára szabadon, de elvárható lehetne autós szemszögből, hogy a gyalog lássa ezeket a helyzeteket is és ne vakon és a ló túloldali módon kiugorjon mondjuk a zebrára... mert nagy forgalomban ez problémás lehet.
persze ne kelljen neki egy percet sem ott állni! a megoldás és ami jól is működik, hogy mint a féklámpákat is 2-3 autóval előrréb is követen, a zebrát is 2-3 autóval előrrébb megnézed várnak-e... ha várnak időben tudsz lassítani és átengedni őket. ez működik és a gyalogok értékelik is, amelyik figyel és tényleg át akar menni.
-a gyalog viszont ne beszélgessen a zebránál, mert gyakori, de közben nem akar átmenni, minden autós meg lassít, megáll, hogy nah, gyerünk, de nem!
-a gyalog figyelje az autósokat, mert amint megvan a szemkontakt látja, hogy átengedik, de amikor már állsz és tényleg átkelő fajta gyalog sem indul... és felédnézlassan és leesik neki, hogy akkor bal-jobb-bal-jobb... éljen! ;-) rendszerint olyan zebráknál, ahol perceket szokott állni és már beletörődött... te meg autósként megállsz, mert már azt sem tudod mikor filmeznek és jelentenek fel csak mert ilyen esetben elég igazságtalan lenne a dolog.
-a gyalogos tegye már meg, hogy 5-10 métert átsétál a zebráig, még ha az kerülő is, mert mehetne toronyiránt is, csak ne csodálkozzon, ha ilyenkor megdudálják (nem én, csak hallottam a követő szóváltást)!

biciklis és motoros... a zebrán átbiciklizni nem ad okot elsőbbségre, ha tolod igen. motoros, halljam/lássam, hogy jön és akkor felőlem mehet, nem tart fel. de némán egy sávváltás vagy kátyúkerülés miatt meglökhetem, persze ilyenkor jogos kérdés, hogy mit keresett a sávomban!?
14:00
47
márc
11
DonG válaszaasterisco írására:
a tv-ben mutatott drámai esetek miatt lehet beszélni gyilkosságról, és fegyverről... amikor a sofőr még át akar férni és fék helyett a gázra lép... onnantól már azért jogos a gyanúsítás. főleg a zebrás gázolásoknál.
14:02
48
márc
11
asterisco válaszaDonG írására:
nem hiszem,hogy azért lép a gázra,mert ölni akar,egyszerűen csak felelőtlen és rosszul méri fel a helyzetet
fegyver bármi lehet szinte,egy virágcserép is...
a lincselésre céloztál ahol halálraverték a sofőrt,mert kiugortt elé a gyerek?
14:07
49
márc
11
DonG válaszaindala írására:
no igen, egy autós balesetben van esélyed a túlélésre, viszont, ha ott fent a kis acélcsőben sül el valami rosszul, akkor... és azért sokkalta sokkolóbb egy repülőszerencsétlenség híre, mint más közlekedési eszközöké... nem véletlen, hogy a terroristák is főleg erre szakosodtak, eltérítők...

-azért elég gyakori a kompkatasztrófa, de ott még úszhatsz, van csónak...
-vonatbalesetben sokak esküsznek a szerelvény végeire, mert egy kisiklás esetén az utolsók még a pályán maradnak, míg az elsőt még áthúzza a mozdony lendületből... bár a végek, meg az egyre gyakoribb ütközések miatt para.
-autópályán a tömegkarambol hozhat még nagy számokat és már amerikából nyugat európára is átterjedőben vannak ezek a többszáz autós ködös találkozók, brrr.
-busz, ott sem én vezetek, ha váltó sofőr is és legyenek bármennyire is profik, köszönöm nem kérek.

marad a megbízható kis saját sofőröm, azaz én és a biztonságosnak tesztelt, soklufis, elektronikás autóm... csak ne találjon be senki, mert onnan már kaszinós! ;-)
14:11
50
márc
11
DonG válaszaasterisco írására:
jah, és csak karcolások voltak a kis testén... ha már lincselés, akkor minimum megnézem a megölt áldozatot, ez a lépés kimaradt és akkor sem halálraverni, csak 1-2 pofon az indulattól azt még zsebre is tette volna bárki okozó. de az a történet nagyon primitív helyen történt és nagyon kegyetlenül zárult.

azért, ha látom, hogy a lelép és mégis a gázra lépek, tényleg rosszul döntök, attól még az autó fegyverré változik, mégha nem is akarjuk szándékosan ölni. azt hiszik olyan lesz, mint a tom és jerry-ben, hogy az autó oldala puhává változik és kikerüli a gyalogost!?
ezt kéne a sofőröknek felfogni, hogy egy nagyon durva páncél van rajtuk, aminek érintése a puhatestűeknek fáj! ez olyan mintha egy acéllalkivert bőrdzsekis rocker simulna hozzád a buszon, esetleg még neked is esne párszor... ahogy az autó az autósnak, úgy neki sem tűnik fel a "fegyvere", mert már a részévé vált.
14:16
51
márc
11
klaudia írta:
egyik barátnőmet pont múlt hónapban ütötte el egy taxis, zöld volt a gyalogosoknak,szóval a taxis hibázott,szerencsére csak a lába zúzódott, nem lett nagyobb baja. A taxisnak viszont csak a jogsiját vették el,pedig nagyobb büntetést érdemelt volna,ugyanis amikor az utas kiszállt megkérdezni a barátnőmet,hogy lett-e valami baja, a taxis elhúzott. a térfigyelő miatt találták meg a vezetőt...
14:25
52
márc
11
asterisco válaszaDonG írására:
na,igen arról a lincselésről is megvan a véleményem és azokról akik elkövették,de ez más téma ebbe nem mennék bele,mert.. ott ráadásul nem az autó volt a fegyver,hanem pár koszos ököl és láb...

mint (többnyire) autós tisztában vagyok vele,hogy nem tom & jerry szereplő vagyok,sztem a többség is, mivel emberek vagyunk, hibázunk,ahogy az autós úgy a gyalogos is
arról nem beszélve mikor a gyalogos nem fogja fel,hogy nincs olyan gyors reakcióidő,hogy azonnal..
14:27
53
márc
11
DonG válaszaklaudia írására:
hát igen a cserbenhagyás súlyosbító érvényű... bár azzal, hogy leültették volna pár napra vagy épp kivásárolta pénzbírsággal senkinek nem lett volna jobb hirtelen. ha belegondolunk egy taxisnak már az érvágás, ha a szakmájához szükséges iratait bevonják jó időre.

bringásként én is csattantam autóval, ahol ő volt a hibás. sok évig húzódó tárgyalás-sorozat volt, ahol 1. fok után fellebezett, de azt is bebukta. végig megmaradt a jogsija, mert az neki munkaeszköz (anyád!) és kapott valami pénzbírságot az állam felé ugye, amire hirtelen a templom egerénél is szegényebb lett és részletfizetéssel meguszta... pár év távlatából a másodfokon már csak az zavart, hogy még ő ugrált és lopta az időmet, brrr.
14:38
54
márc
11
DonG írta:
persze mint aki autós is, és elkerülhetetlen ugye, hogy gyalogoljon is... szóval úgy könnyű átérezni az autós helyzetét, ő milyen szituációt láthat, sőt ki is következtetheted mit fog csinálni. de egy ember aki még autóban sem ült soha, főleg nem elől, ha nem is vezetett, de láthatott volna élethelyzeteket...
14:41
55
márc
11
asterisco írta:
engem nem szívatnak a lelépek elindulok megállokkal,akin látom,hogy hezitál,az szépen megvár...
a gyalogos sem léphet bárhova! épp ez az,mikor nem merőlegesen akarja megközelíteni a szemközti járdát,közel sincs zebra és még neki áll feljebb,akkor szívesen "elmagyaráznám" hol a helye,a kresznek tantárgynak kéne lennie, vizsgával természetesen!
14:43
56
márc
11
trillarom írta:
Az én egyik hozzátartozómat is zebrán ütötték el és sajnos meghalt. A sofőr egy ember életének értékéhez képest minimális büntetést kapott, pár hónapra vették el a jogsiját. (Rendőr ismerősök stb..) Remélem legalább néha gyötrik rémálmok...
Főleg emiatt. Többször járok úgy egy zebránál, hogy nem merek elindulni, mert olyan gyorsan jön az autó. Nem bízok a fékben. Hiába no, féltem az életem. De ha véletlen átenged egy kedves sofőr (aki nem fél 5 másodpercet az életéből rám áldozni és megáll) mindig megköszönöm egy bólintással.
Talán eddig ezért nem szereztem még jogsit, mert hiába tudod a kreszt, odafigyelsz, akkor is történhet bármi baleset mikor az ember autót vezet. Pl. egy kihalt úton egy másodperc alatt beleszáll a kocsi elejébe egy őz. Átéltem ilyet. Az ismerősöm nem ment gyorsan, leste az utat egyfolytában, de hopp az őz már ott is volt.
14:46
57
márc
11
asterisco válaszaDonG írására:
ha nem is ült autóban azért lehetne annyi esze,hogy egy többszáz kilós fémtárgy nem tud azonnal megállni...
s gyalogosként ne érezze már magát felsőbbrendűnek,hogy ő ugyan átmegy, a saját életével játszik, ehhez nem kell sok IQ
mégegyszer: kreszt tantárgynak!
14:48
58
márc
11
trillarom írta:
Jah meg azért mennyivel másabb Ausztriában vagy Németországban közlekedni. Még el sem érsz a járda pereméig már megáll az autós fél méterre a zebrától és várja, hogy átmenj.
14:49
59
márc
11
DonG válaszaasterisco írására:
állítólag már tanítják... bár vizsga nincs. az általános műveltség részévé kellene tenni!
14:52
60
márc
11
asterisco válaszaDonG írására:
vizsga nélkül nincs rálátás,hogy mennyire tették magukévá

mi megtanítjuk a sajátunknak minél előbb az biztos!
14:56
61
márc
11
DonG válaszatrillarom írására:
ez itthon is működne, ha figyelne a gyalog is... meg nem csak szotyizna az út szélén és/vagy a csillagokat bámulná.

szerencsére egyre több dinamikus gyalogost látok. ha látják az autó mozgásából a szándékod, akkor akár megállás nélkül is lelép, átér és te is elgurulsz... nem kell restnek lenni lelépni a gázról, esetleg a fékre is lépni... és a gyalognak meg venni már messzebről is a jelet, hogy mehet, lassul, ha kell meg is tud állni... ezt a fenti határozott gyalogos/gyér forgalmi esetekre írtam.

amszterdamban nekünk is volt ilyen esetünk. mondjuk biztos volt helyismerete is az embernek, mert a járda egyik oldalról zebrán átvezetésre került a másik oldalra... és még merőlegesbe sem fordultunk az útra, hogy elnézzünk balra... már állt az autó! ;-)
14:57
62
márc
11
LadyGray válaszaSwingerMary írására:
Oké, akkor csak neked; 1, valamiben mag kell halni... 2, pont ott a legtöbb ilyen eset, ahol a legnagyobb a népsűrűség is, kis kompenzáció... ennyi.:)
15:00
63
márc
11
indala válaszaasterisco írására:
ööö..ugyanezt mondtam én is.
15:01
64
márc
11
nemmondommeg írta:
Húúúú :)))

A zárójelben említett országokban tulajdonképpen nincs közlekedési morál. Felülnek hárman a robeszra, bemennek a pirosba és utána elcsapja őket az elrohadt fékű, 40 éves pözsó, mert nem tud megállni. Jó kis ferdítő statisztika, megint. Továbbá ezekben az országokban a motorosok, gyalogosok, biciklisek száma sokkal-sokkal meghaladja az autósokét, mert mindenki csóró, mint a templom egere. Kurva meglepő hát, hogy mondjuk Indiában, ahol 30 gyalogosra/motorosra/biciklisre jut egy darab autó és tulajdonképpen biztonságról semmilyen vonatkozásban nem lehet beszélni, sok ember murdel meg egy kereszteződésben, ahol nincs aszfalt, nincsenek sávok és nincs lámpa sem. Ez a kimutatás a köszönjükemese-kategória :) Megint lehet a csúnya autósra mutogatni, pfujj...

Az autósnak magasan a legnagyobb a felelőssége az utakon, a körülötte lévő vas miatt. Ezzel a dologgal több tisztában van aránylag, mint bármilyen más közlekedési eszköz esetében. A biciklis, motoros nagyságrendekkel többször szabálytalankodik. A motoros azért, mert iszonyú gyors, ránt egyet a gázon és hopp, 150. A biciklis meg azért, mert se rendszám, se biztosítás, se felelősség, se kötelezettség (csak a jogok, ugye). Amikor egy statisztikában megjelenik, hogy a bicklis, motoros, gyalogos, triciklis, mittudomén autó általi halált halt, akkor arról már senki nem beszél, hogy ki volt a hibás. Milyen százalékban volt az, hogy az idióta biciklis az ájpoddal a fülében kiszédelgett piroslámpa vagy macisajt mögül az autó elé és befeküdt alá (aztán utána nem kelt fel). Mert nagyon sok ilyen van ám...

Civilizált környezetben egy normális kimutatás így néz ki:

http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/baleset/baleset08.pdf

Látható, hogy a közlekedési balesetek során bekövetkezett halálozások ill. sérülések száma CSÖKKENT az évek során. Nincs különválasztva, hogy milyen jármű. Mindez azért, mert a biztonság általánosságban véve nőtt (a döntő többség amúgy a haladó járművek ütközése kategória). A szabálymódosítások, az autók biztonsága (ez kihat a gyalogosvédelemre is), sok minden. Mindeközben az autók száma meg nő.

A 24. oldaltól jönnek az érdekes táblázatok. Látható, hogy az autók okozzák magasan a legtöbb balesetet, ami kézenfekvő, hiszen ők vannak magasan a legtöbben (ez egy magyarországi kimutatás, mert ugye mi itt élünk...). Érdemes megnézni a biciklisek kiugró arányát (arányát, ez fontos). Sokat mondó továbbá, hogy a 26. oldalon a gyalogosoknál mi a téma. Az okozott-szenvedett balesetek aránya az elütéseknél nagyjából fele-fele. Tehát kb. minden második gázolásnál a gyalogos a hibás. Budapesten a haladó járművek ütközése résznél a biciklisek szintén rendkívül csúnyán szerepelnek, hiszen ők jóval kevesebben vannak, mint a teherautók vagy a gyalogosok, aránylag a százalékos megoszlás meg egészen mást mutat.


Ennyit a gyilkos autókról, meg a buborékos who-táblázatokról :P
15:07
65
márc
11
nemmondommeg válaszatavirose írására:
A hétvégi vezető Budapesten általában az öreg papa a Thaliában vagy a Suzukiban, kalapban. Vagy mama a Marutiban. Az apuval meg kicsi fiaival nem tudom mi bajod, az új mergával meg pláne nem vágom. A hétvégi vezető egyébként tényleg külön kategória.
15:09
66
márc
11
asterisco válaszaindala írására:
bocs,nem neked szántam :)
15:10
67
márc
11
Zeldah válaszaBoribonAnnipanni írására:
főúton (ahol az autók járnak, nem a mellette lévő bicajúton) nem is lehet bicajozni...
15:19
68
márc
11
Snitzl írta:
Elgondolkodtató cikkecske:)

Ezért van az, hogy 3 éve van jogsim, de azóta csak 3x ültem volán mögött...

I love traktorozás a tanyán...
15:34
69
márc
11
indala válaszanemmondommeg írására:
nem akarok tavirose nevében beszélni, de gondolom az, hogy az illető megkapja a segge alá a kocsit, mert ő már betöltötte a 18-at ami alanyi jogon jár neki, majd ész és felelősségérzet nélkül úgy gondolja, övé a világ, száguldozhat, leszoríthat, eléd pofátlankodhat.
15:34
70
márc
11
SwingerMary válaszaLadyGray írására:
Na igen. Kicsit morbid, de tényleg így van... mármint a 2. pont. Az első a tipikus pesszimista ember jelmondata... és mi nem vagyunk azok, ugye? :)
15:48
71
márc
11
LadyGray válaszaSwingerMary írására:
neeem, áh dehogyXD
15:49
72
márc
11
BoribonAnnipanni válaszaZeldah írására:
igen erre utaltam, a bácsi mégis ott viszi a gázpalackot a vázra kötve keresztbe kivilágítatlanul 5kn/h-ás sebességgel.
16:01
73
márc
11
BoribonAnnipanni válaszanemmondommeg írására:
Ez jól sikerült. :-)
16:06
74
márc
11
Zeldah válaszaBoribonAnnipanni írására:
bocsi, nem volt időm mindent elolvasni...ez azért nem semmi, ez a bácsi:D
16:08
75
márc
11
DonG válaszaindala írására:
ezért támogatnám a motorosokhoz hasonlóan a teljesítményre korlátozott jogosítványok bevezetését az autósoknál is! érdekes az A kategóriában ez bevált, miért ne lehetne a B-be is!?

és az sem lenne lehetetlen ötlet, hogy 10-20 évente újra kellene vizsgázni kreszből. amennyit változik és ugye nem mindenki követi vagy épp csak 1-2 szabály felett siklik el... akár direkt is.

emellé persze az iskolai számonkérő alapkresz oktatást!
16:12
76
márc
11
daya válaszaDonG írására:
Amikor én még általános alsós voltam környezetismeret óra keretében volt számonkéréses alapvető kresz oktatás... csak sajnos azóta módosult a tananyag...
Egyébként én is kötelezővé tenném, sőt egyfajta kerékpáros "jogosítvány" is kellene, ami csupán egy kerékpáros szabályzat ismeretét kéri (iskolai szakkör szinten oktatva-vizsgáztatva). (korábbi lakhelyemen, csak azon gyerekek mehettek biciklivel iskolába, akik megtanulták, és levizsgáztak kreszből az iskolában)
17:08
77
márc
11
eamane írta:
Én mindenki számára kötelezővé tenném a KRESZ-oktatást. Nem járnánk vele rosszul... Tényleg félelmetes, mikor valaki láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlanul biciklizik este lakott telepüéseken kívül.
Az is félelmetes, mikor valaki nekiindul gyalogosként a hatsávos útnak (mint az egyébként jogosítvánnyal rendelkező férjem, akit már többször kellett a grabancánál fogva visszaráncigálnom, mikor kitalálta, hogy ő bizony piros lámpánál is átmeny a zebrán, vagy attól pár méterre).
Viszont az is félelmetes számomra, mikor az "átlagautós" szinte tol le az útról, és teljesen rám mászik, ha képes vagyok betartani közúton a 90-es sebességhatárt. Mindenki megy, mint az őrült, magasról tesz a mások és a maga épségére is. Ha te betartod a szabályokat, jobb esteben csak dudálást, rosszabb esetben intenzív anyázást kapsz.

Egyszóval szerintem itt mindenki hibás, mindenki a maga lelkiismerete alapján döntse el, hogy ő maga mennyire.

Egyébként meg örömmel látom, hogy ismét felbukkant a "jogom van a vécére is kocsival menni"-elvet képviselő klán. Velük mindig izgalmas vitatkozni, főleg ha már jóelőre lehülyznek mindenkit, aki máshogy gondolkodik, mint ők.
17:31
78
márc
11
nemmondommeg válaszaindala írására:
Az nem hétvégi vezető. Az szimplán egy suttyó. Én is a "seggem alá kaptam" a kocsit 17 évesen, amikor megkaptam a jogsit, és érdekes módon mégsem száguldozom (na jó de, de akkor nincs körülöttem semmi/senki), nem vágok be az emberek elé és normálisan közlekedem. Ez neveltetés és intelligencia kérdése, nem autóé és koré.
17:41
79
márc
11
nemmondommeg válaszaBoribonAnnipanni írására:
Köszi :)
17:41
80
márc
11
nemmondommeg válaszaSnitzl írására:
Milyen traktorod van? Ha Lamborghini, meg akarom nézni :)))
17:49
81
márc
11
nemmondommeg válaszatrillarom írására:
Aztán átjön ide és elüt a faszba', mert itt keleten lehet. Nyáron a Balaton környékén nincsenek bunkóbbak a németeknél meg az osztrákoknál. Idejön ócsóba nyaralni, szandálban és zokniban, a lángososnál a két gyerek marakodik az egy db. kétdecis kólán és a hozzá járó pogácsán, mert olyan fillérbaszók, hogy a tősgyökeres skót is elismerően csettint. Csak ugye ezekben az országokban normális törvények vannak és reális szabályok, amiket be is tartatnak. Ott része a társadalomnak, hogy a szabályok azért vannak, hogy tiszteletben tartsák őket, nem pedig azért, hogy megkerüljék. Mindenhol van bunkó réteg, a németeknél-osztrákoknál ez a réteg hozzánk jön, mert olcsók vagyunk nekik.

Ha te átmész, akkor valóban jó ott közlekedni. Autósként is. Mondjuk autópályán pont nem, mert a betonfejű osztrák, ha a horizonton meglát egy kamiont, már kijön a belsőbe, mert hogy ő előz. 120-szal. Én meg hiába játszom mögötte karácsonyfát a refivel meg az index-szel, ő oda begyógyul. Én Olaszországban szeretek a legjobban vezetni. Ott mindenki rugalmas, mindenki dudál, mutogat, de mindenki figyel egymásra. Tipikus példa ott is az autópálya: szédeleg két sáv között, mint valami idióta, én meg jövök a belsőben sokkal gyorsabban, akkor rávillantok kettőt és rögtön észbe kap, lehúzódik. Ha előtte van lassabb, akkor rá is fékez, hogy elengedjen, utána visszaszédeleg a belsőbe.
17:56
82
márc
11
nemmondommeg írta:
Ja, a címhez hozzáfűznék egy kis rinyálást :)

Minden autós nevében kikérem magamnak az "utcai gyilkos" titulust. Vagy majd ha írtok a biciklisekről meg a gyalogosokról is, akkor kéretik az "utcai öngyilkos" vagy "kamikaze" címet használatba venni, úgy lesz fair.

Én annyira utcai gyilkos vagyok a nem is egy, hanem majd' kéttonnás vasszörnyemmel, hogy csak ma három barom szaros életét mentettem meg azzal, hogy arra is figyelek, amire elvileg nem kéne. Jelesül volt egy biciklis, akivel szemben jobbkezem volt, de a hajtipajtinak nem kell fék, mert ő vagány, a kresz meg nem vonatkozik rá, csak a jogai. Ha nem lassítok le és nézek el BALRA, amikor nekem van jobbkezem, akkor csinos matrica lett volna a tagból. A másik bringás klasszikus módon piroslámpa mögül kanyarodott ki elém, aki zöldhullámban csorgott át a kereszteződésen a külsőben, még jó, hogy viszonylag széles volt a sáv. A mellettem jövő így is berezelt. A harmadik darwin díjas egy gyalog volt, aki nem bírt elmenni a kb. 70 méterre lévő zebráig, ezért a lendületből jövő autók (élükön velem) előtt futott át négy sávon (Petőfi-híd budai hídfőjének környéke), mert hogy ő majd a járdaszigeten megvárja a zöldet. Szép nagy fékezés lett belőle. Ezzel szemben a szokásos 1-2 buszsávozó, pofátlan bunkót leszámítva egyetlen barom autósnak voltam szemtanúja ezalatt a kör alatt, ez a tag nem bírt kikerülni egy pocsolyát sávon belül, ezért egyenletesen beterítette mocskos vízzel a járdán parkoló autókat (még jó, hogy nem volt ott senki).

Én annyira utcai gyilkos vagyok, hogy az évente bő 1 milliós üzemanyagköltségemből kb. 700ezer jövedéki adó, súlyadózom, biztosításom van és még erre rájön az évi majd' 90ezres vadonatúj, csitti-fitti teljesítményadó (illetve luxusadó, ki hogy nevezi). Tehát csak abból, hogy (én, egyedül) autózom, évente nettó kb. 800ezer forint bevétele van az államnak évente. Mindezt elméleti síkon azért, hogy fejlődjön az infrastruktúra, épüljenek utak, bicikliutak, legyen szebb és jobb a város. A valóság persze nem ez, de tulajdonképpen a rohadék utcai gyilkosok talicskával tolják a pénzt állambácsinak a lábai elé, hogy tegye jobbá a várost. Cserébe mit kapunk? Bejöhet a biciklis az egyirányúba, meg "kint felejtik" a 40-es táblát az országúton útépítés után (ugye ott elvileg 90-nel lehet menni), és beállnak a fa mögé trafizni. És ezek után még minket szidnak, hogy tuskók vagyunk meg nem vagyunk felelősségteljesek, amikor elcsapjuk az értelmi fogyatékos idiótát, aki kiugrik elénk takarásból, meg utcai gyilkosok, meg mittudomén.

Ehh...
18:20
83
márc
11
DonG válaszanemmondommeg írására:
meg kedves német kollégáéknál van rendőri jelenlét és van szankció és nincs zsebremutyi... ha ott csinálna valami csúfat, akkor megérezné... és lám eljutottunk oda, hogy mégis kellenek a kemény szabályok, de nagyon is fontos betartatni azokat...

itt nálunk meg persze mit csinál!? kiélheti az elfojtott agresszióját, ha meg is büntetik, mert véletlenül megállítják... meg merik állítani, akkor mellényzsebből kifizeti a bünticskéjét...

és persze azt is lehet mondani, hogy már közel sem biztos, hogy bármilyen rendszámú autóban ne magyar ülne... azért elég kevés afrikai jön át kocsival, mégis mennyi adócsaló gurul 3. világbeli felségjelzéssel... :-/
18:27
84
márc
11
nemmondommeg válaszaDonG írására:
Szerintem Magyarországon több liechtensteini rendszámú autó fut, mint Liechtensteinben :))) Ez egy kétélű kard egyébként. Olyan ocsmány, undorító adózás van nálunk, ha autóról van szó (élükön a regisztrációs adóval, egy másfél millió forint értékű, 15-20 éves autót gyakorlatilag a duplájáért hozod be, példának okáért), hogy egyszerűen megértem. Én behoznám, üsse kavics, mégis csak itt élek, ezeket az utakat koptatom, de én nem neheztelek azokra, akik beintenek állambácsinak. Az más kérdés, hogy ők valszeg nem csak a kocsibehozatalban adókerülők, ugye... Milyen autókat látsz liechtensteini, német, újabban egyre gyakrabban amcsi rendszámmal? Cayenne turbo, Maserati, Porsche, BMW X5, AMG Merci stb... Kézenfekvő a konklúzió :)

A legutóbbi bünetés-módosítás jó nagy baromság volt. Semmi nem változott. Egyedül autópályán lehet észrevenni, ott is csak annyiba, hogy 150-nél többel (akkor villan a trafi először) kevesebben mennek, mint az előtt. Köztük én, régen szerettem egy 170 körüli tempót tartani, az kellemesen dinamikus, de még bőven nem ámokfutás :) A gyorshajtást jelentősen túldramatizálják, sokkal több baleset van (leginkább városon kívül) szabálytalan előzés miatt. Ami a lényeg, hogy a betartatás nem lett jobb. Nincs szigorúbb ellenőrzés, nincs nagyobb rendőri jelenlét az utakon, egy aktuális idióta ugyanúgy megússza a témát, mint eddig. Átlagjózsi Lajosmizséről viszont oboázik, mint a narkóskurva, mert 30 helyett 60-nal megy át a vasúti átkelőn, és az annyiba kerül neki, hogy fél évre nincs miből eltartani a családot. Jól el van baszva nálunk ez (is).
18:40
85
márc
11
nemmondommeg írta:
annyibaN*
18:41
86
márc
11
KeyserSoze válaszanemmondommeg írására:
Amíg a zebrán vasalják ki a nagymamákat az unokákkal, addig nem kéne tán mindig a takarásból kiugrálókra terelni, nem?

Kedvencem a frusztrált gyökér aki gyorsít, esetleg dudál a zebra előtt, nehogy valaki át merészeljen menni rajta a 0% lízingelt fostaligája/gengszter Audija előtt, mert az már milyen degradáló, az országút királya nem járathatja le magát.

Egy ilyen féreg egyszer megszívta, teljesen szabályosan egyenletes sebességgel mentem át egy zebrán egy kétsávos úton, kényelmesen lassíthatott volna, de inkább hirtelen sávot váltott és gyorsított hogy elém vágjon, pedig akkor már az útszélesség 1/3-ánál voltam. Mivel én mentem tovább, kénytelen volt satufékezni, és hátulról belementek. Nagyot röhögtem a gyökéren.

18:50
87
márc
11
nemmondommeg válaszaKeyserSoze írására:
Nem terelek sehová. A megrögzött autóellenesek általánosítanak folyton, szépen eltorzítva a valós képet. Sosem mondtam, hogy az autósok között nincsenek gyökerek. Van jópár komplexushuszár, aki az utakon éli ki magát, ők ugyanúgy taigetosz-pozitív egyedek, mint a biciklis, aki átmegy a piroson, mert neki szabad. A kulcsa az egésznek: arányok. Ha így nézed, máris más a leányzó fekvése. Nézd meg a kimutatást, amit feljebb linkeltem. Tanulságos.
18:53
88
márc
11
nemmondommeg válaszaKeyserSoze írására:
A zebrás akciódról meg annyit, hogy az a pöcs, aki ki akart kerülni a zebrán vétlen félként került ki a balesetből, mert ráfutásos balesetnél mindig a hátsó a hibás. Mert nem tartott megfelelő követési távolságot. Tehát tulajdonképpen te megbüntettél egy ártatlan autóst, aki elé ez a bunkó kivágott, hogy téged kikerüljön.
19:03
89
márc
11
chloe írta:
azért bőven járkál póráz nélkül nem kevés darwin díj jelölt, főleg hétvégén éjszaka, ilyenkor nem utcai gyilkos az autó, hanem a sors keze kb, az a csoda, ha nem csapják el őket. viszont az is tény, hogy egyre pofátlanabbul vezetnek a kedves autósok, azok inkább magukat törjék össze előbb, jó?
19:16
90
márc
11
nemmondommeg válaszachloe írására:
Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Az utóbbi három évben javult a helyzet.
19:18
91
márc
11
chloe írta:
mondjuk nekem is van egy olyan jó szokásom, hogy ha látom jönni az autóst és látom, hogy lát, de nem akar átengedni a zebrán, még féktávolság előtt csakazértis elindulok, és nem sietek, rögzüljön csak, hogy az ott zebra.
19:20
92
márc
11
nemmondommeg válaszachloe írására:
Szeretem a népnevelő habitusú gyalogosokat... Az egy dolog, hogy a tuskó nem akar átengedni, de ha már megáll, mert te elindultál (ahogy a kresz előírja), akkor normál tempóban haladj át, légy szíves. Mert a mögötte lévőket is szopatod azzal, hogy "nem sietsz". Leggyakrabban akkor tapasztalom az önérzetes gyalogos virtust, amikor kanyarodok zöldnél, és a gyalognak is zöld van. Előfordul, hogy látja, hogy elengedem (mert ugye elsőbbsége van), és kiélvezi az előnyét: nem siet (...), szépen lassan bandukol, megáll a zsebében előkeresni valakit. Na én ilyenkor szoktam viszonylag hirtelen kicsit előrébb gurulni és úgy 10 centire megállni előtte, esetleg némi szöveggel unszolva arra, hogy ne tartsa fel a forgalmat...
19:24
93
márc
11
chloe válaszanemmondommeg írására:
hát nekem a hajam leesik attól amiket tapasztalok, pedig jogsim sincs, meg a kresszt se ismerem annyira hogy mindent észrevegyek. igaz engem főleg éjszaka fuvaroznak, de a 'sofőr' is sokat mesél. na meg az erkölcsi válság is begyűrűzik az autóvezetés moráljába, de lehet hogy csak a mesélő színezi túl.
19:27
94
márc
11
chloe válaszanemmondommeg írására:
majd ne felejts el nevelő célzattal elcsapni ha találkozunk :D de akivel ezt megjátszom az a forgalomtól függetlenül jön, azaz átrohant pár piroson, vagy padlógázzal jött addig, szóval aligha tarthatnám fel a forgalmat, az oda se ér addig.
19:32
95
márc
11
nemmondommeg válaszachloe írására:
De ha nem ismered a kreszt és autót se vezetsz, akkor jobb, ha nem játszol önkéntes rendőrt, alapvető ismeretek hiányában... Arra kell törekedni, hogy ha adódik is veszélyhelyzet önhibádon kívül, akkor elkerüld, ne pedig másikat generálj azzal, hogy nem sietsz a zebrán nevelő célzattal. Ha defenzíven közlekedsz, sokkal kevesebb inzultus ér, és egy idő után leperegnek rólad mások bunkóságai.
19:46
96
márc
11
nemmondommeg válaszachloe írására:
Ja, elcsapni meg sose fogok senkit semmilyen célzattal, max. picit ráijeszteni, ha nagyon emberkedik :P
19:48
97
márc
11
DonG válaszanemmondommeg írására:
persze, hogy kétélű, de minél többen csinálják, annál kevesebben kell összedobjuk, amit össze kell... :-/ aztán már senki nem fog itthon fizetni...

azért az ojjektív miatt sokan visszavettek, rendeződnek a kocsi üzembentartói viszonyok, mert a nagypapa nem fog örülni az unoka tulaj száguldásos csekkjeinek, mert ugye az üzembentartóhoz megy a posta.

a 170-et az egykori 120, de 130-hoz képest is nagyságrenddel többnek érzem... bár, ha csak óra szerint... inkább halottam, hogy a 150 volt az amire beálltak régebben is.

a vasúti átjáróknál már nincs a kötelező 30 és 40! csak ha külön tábla jelzi a sebességet. ezt végre beismerték, hogy csak pénzbeszedésre alkalmazták.

most márciusban pedig kirajzottak a szervek és dolgoznak... itt magyarországon, budapesten. :-D
19:55
98
márc
11
nemmondommeg válaszaDonG írására:
Van némi javuló tendencia, de az független az ojjektív hülyeségtől. Az üzembentartói viszonyok mondjuk tényleg javult. Az autópályás óra szerinti 170 meg valójában kb. 165, ha átlagosan csal egy kocsi órája. A Mercié még spirálos, az 60-nál is ötöt csal meg 220-nál is. Lemértem :) A 170 persze, hogy több, mint a 130. Viszont az már az a fokú gyorsaság, ami viszonylag rövid távon (értsd: 2-3 órás út) is érezhetően lefarag az időből, de még nem vagy tőle fittipaldi. Nyomtam már le Győr-Bp távod cirka fél óra alatt, gigászi különbségek vannak nagyobb tartományokban.
19:59
99
márc
11
DonG válaszachloe írására:
ezzel nincs is baj, hidd el az autósok is azt várják, hogy legyen ott fejben is a gyalogos... ha látod messze van lépj le nyugodtan, de lassan menni tényleg kicsit genya dolog. ha látja a fémdobozos, hogy határozottan átkelsz, ahogy kell is tenned gyalogosként, akkor simán elég a gázról lelépnie, kis fék, így dinamikusan megoldhatóvá válik a helyzet. mindenki boldog. (fentebb írtam a nézelődős, elgondolkozósokról, azokkal nehéz...)
19:59
100
márc
11
nemmondommeg írta:
távod=távot
19:59
101
márc
11
nemmondommeg válaszaDonG írására:
Én szoktam villantani messziről, hogy tudja, mehet. Ha ekkor sem indul el, akkor leszarom :)
20:00
102
márc
11
DonG válaszanemmondommeg írására:
hát kb. nálam is ez az eljárás... esetleg, ha egy lehorgonyzottat látok és tudom, hogy a köv lámpa piros lesz, van is valamennyi forgalom akkor megállok és talán azt már észreveszi... de akkor kb. megjelenik az 'S' betű a mellkasomon. ;-)
20:09
103
márc
11
chloe válaszanemmondommeg írására:
sajnos én egy kis méregzsák vagyok, és ha valaki bunkó, akkor örüljön, hogy csak feltartom, és nem dobálom meg valami festékanyaggal, vagy egyéb érett és elegáns dologgal feszültség levezetés gyanánt. mert ha nem megy a felülemelkedés, mert sokminden van amit nem tudok és nem is akarok elfogadni, a másik kézenfekvő módszer az inzultus hatásos visszaadása, ami kicsinyes, de működik.
20:18
104
márc
11
asterisco válaszanemmondommeg írására:
jófej vagy, én ha látom,hogy szuttyog akkor ottmarad :) gyalogosként mindig sietek és ezt elvárnám mástól is amikor autóban vagyok
21:05
105
márc
11
nemmondommeg válaszachloe írására:
Csak nehogy megüsd a bokád egyszer...
21:07
106
márc
11
Devalyn válaszaasterisco írására:
Nem esett le, de nem is érint a suttogó propaganda, még jogsim sincs - egyelőre.
22:10
107
márc
11
Snitzl válaszanemmondommeg írására:
Nyerünk Newhollandot pályázaton, meg pár jó öreg MTZ:)
22:54
108
márc
11
Snitzl válaszaSnitzl írására:
*Nyertünk
22:55
109
márc
12
sire írta:
Ha ezekben az országokban történik, akkor mi a baj? Ezekben az országokban amúgy se csökken, vagy stagnál a népszaporulat, nem? Nem azt mondom, kár értük, jaj szegények, meg minden, de hát basszus! Nálunk (Európában) azért viszonylag kevés gyalogost/bringást vágnak haza autóval/furgonnal/kamionnal, nem?

Meg azért youtube-on vannak ám érdekes videok arról, hogy milyen a kresz indiában pl. :D
Indiai kereszteződés: http://www.youtube.com/watch?v=RjrEQaG5jPM
Faszfej átmegy az úton: http://www.youtube.com/watch?v=Y9DLlMMXhKg
Kína: http://www.youtube.com/watch?v=ebXTjNS4trQ
Oroszország: http://www.youtube.com/watch?v=xn775Sl-iRg
Kína 2, Sanghaj: http://www.youtube.com/watch?v=cj4LrSxjTIM

Ezen röhögnöm kell. Ehhez képest mi agytrösztök vagyunk közlekedésben. Bár ha nem lenne KRESZ, meg bünti, szerintem mi, magyarok is kb így vezetnénk. :D
09:01
110
márc
12
Lunabunny válaszaSnitzl írására:
A Newholland az a szép kis formás, lekerekített elejű?
09:45
111
márc
12
nemmondommeg válaszasire írására:
http://www.youtube.com/watch?v=5wO2sApvTXc

Nekem ez az egyik kedvencem :) A csuklós Ikarus a legjobb. Megfogja :O
11:21
112
márc
12
nemmondommeg válaszaSnitzl írására:
Az se rossz :)
11:23
113
márc
12
Lunabunny válaszanemmondommeg írására:
De basszus ez egy majdnem tök egyenes útszakasz! Mi a faszt csinálnak ott az emberek???
11:27
114
márc
12
nemmondommeg válaszaLunabunny írására:
Csúszik az út, rossz az aszfalt felülete. Az oroszok amúgy állatok. Van egy másik jútyúb-klasszik, amikor egy 400 lóerős BMW üldöz egy tippem szerint 500 ló fölé húzott Audit az autópályán, sűrű forgalomban. Elmebeteg.

http://www.youtube.com/watch?v=C141MDNajoI
11:55
115
márc
12
Zeldah írta:
én most csinálom a jogsit, két hét múlva lesz forgalmi vizsgám, vettem már plusz órákat (mivel én az autós iskola előtt még nem is vezettem, nem ment annyira gyorsan), és tényleg...észrevettem, hogy a gyalogos képes úgy átmenni, hogy nem is néz körül...természetesen elengedem, de ááááá:S
13:21
116
márc
12
Lunabunny válaszanemmondommeg írására:
Van aki szeret az életével játszani. Meg másokéval... :(
13:25
117
márc
12
DonG válaszaDonG írására:
Tömegkarambol:
http://index.hu/kulfold/2010/03/12/tomegkarambolok_a_bajor_tukorjegen/

Zebrás örült, azért az ügy pikantériája, hogy mennyi idő emberekről is van szó!
http://index.hu/bulvar/hirek/2010/03/12/zebran_utottek_el_egy_gyalogost_nagykanizsan/
60 év felett már nem nagyon kéne mindenkit vezetni hagyni..., méghogy a huszonéves suhancok. Mindkét esetben felelőtlenek, csak míg egyszer a tapasztalatlanság ötvöződik forrófejűséggel, addig a reflexek elkopását nem látják annyira veszélyesnek, pedig de.
13:40
118
márc
12
nemmondommeg válaszaDonG írására:
60 év felett évente kéne eü vizsgálatra járni, reflexpróbákkal kiegészítve. Láttam már 80 és a halál közötti mamzert a zsíregyenes úton a jobbra lévő sínekre felfutni. Előttünk-mögöttünk 500 méter tökegyenes szakasz. Mire odaértem, mindkét irányban állt 3-3 villamos, mert nem tudtak menni a Suzukitól, mammer pedig támasztotta a botját a kocsi mellett és már megérkeztek a gyerekei, fejvakarva tanakodtak, hogy most mi legyen, hogy hámozzuk ki a stiftet a sínekről. Átugratott egy kiadós padkán a mámi, nem szarral gurigázott. Sokszor az ember hiúsága nem hagyja magát, "á, én még simán vezethetek". Aztán valakit feltrancsíroz.
14:00
119
márc
12
tavirose válaszanemmondommeg írására:
kalapos opeles fogja a vesztemet okozni.

apu kicsi fiaival új mergában, pászátban, kúhetesben, mondeóban az a bajom, hogy úgyisletollakazútrólköcsög hozzáállásukat nem tudom tolerálni. olyan veszélyhezeteket teremtenek, amik teljesen feleslegesek és károsak. persze tisztelet a kivételnek...

ja, és le azokkal is, akik beszívva úlnek volán mögé. nem. ha csak egy századmásodperccel rosszabb a reakcióidejük emiatt, az pont elég mindenhez...

nem tartom hülyeségnek pont ezért a zéró toleranciát.
22:53
120
márc
13
nemmondommeg válaszatavirose írására:
A zéró toleranciát én is támogatom, ebben jobbak vagyunk a nyugati kollégáknál.
00:41
121
márc
13
sire válaszaLunabunny írására:
Szivárog a víz, az alagút egy folyó alatt megy át, és télen a -38 fokban lefagy az úttestre kerülő csapadék. Ezért csúszkál mindenki.

De ez nem arról szól, hogy milyen hülyék az emberek a volán mögött.
16:49
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥